|    
Nátha és influenza megelőzése
Minden év január-februárjában halljuk, hogy közeleg, illetve már itt is van az influenza járvány. Ha sikerül elkerülnünk az influenzát, akkor is nehéz átvészelni a téli hónapokat egy-egy nátha, megfázás nélkül, ami akár napokra is ágyba dönthet bennünket, így kimaradunk a munkából, az iskolából stb.
Rohanó, modern világunkban elfelejtkeztünk arról, hogy milyen egyszerűen, egészségünket károsító összetevők nélkül tudjuk a náthás, influenzás betegségeket megelőzni, a már kialakult betegség esetén pedig a tüneteket enyhíteni, a gyógyulást meggyorsítani a természetben megtalálható "kincsekkel".
Immunrendszerünk erősítését szolgálja, ha:
1. három naponként reggelente éhgyomorra megiszunk egy pohár (kb. 2-2,5 dl) kakukkfű vagy orbáncfű teát. A tea elfogyasztását követően várjunk 20-30 percet, és utána már reggelizhetünk. (Üres gyomor esetén gyorsabban és hatékonyabban felszívódnak a tea hatóanyagai.) Ha nem szeretjük meginni a teákat pl. mert nem ízlik az íze (ez főleg gyerekeknél fordulhat elő), az is megoldás, ha 3 naponként kakukkfű vagy orbáncfű fürdőt veszünk: egy vászonzacskóba vagy gézbe tegyünk 3-5 evőkanálnyi kakukkfű vagy orbáncfű teát, ezt tegyük bele a fürdővízbe és legalább 20 percig maradjunk a kádban. A bőrünkön keresztül is beszívódik a tea hatóanyaga.
2. Rendszeresen, hetente legalább 1-szer elmegyünk szaunázni. A szauna izzasztó hatása segít kiválasztani a mérgeket, lerakódott salakanyagokat, a melege és a szaunázást követő hideg vizes zuhanyzás, hideg medencében történő megmártózás fokozza a vérkeringést, növeli az ellenálló képességet. Ha rendszeresen szaunázunk, a téli hideget is könnyebben bírjuk.
3. Fokozzunk a C vitamin bevitelt. Télen legjelentősebb C vitamin forrásunk a citrom, narancs, mandarin, savanyú káposzta, csipkebogyó tea (mivel a C vitamin a meleg hatására bomlik, ezért a csipkebogyót hideg vízben áztassuk legalább 8 órán át, és utána ihatjuk az ízletes teát. A táplálékból származó C vitamin bevitelt ebben az időszakban érdemes kiegészíteni C vitamin tabletta, egyéb készítmény szedésével, mivel szerveztünk fokozottan igényli azt.
4. Aludjuk, ki magunkat minden nap! A napi alvásigény egyénenként és persze leterheltségünktől függően mindenkinél más, így általánosan nem lehet meghatározni, hogy napi hány órát aludjunk. Saját magunkon kell éreznünk, hogy mennyi időt kell pihenésre fordítanunk. A nyugodt, pihentető alvás azért is nagyon lényeges, mert a szervezetünk éjszaka alvás közben regenerálódik.
A baktérium- és vírusfertőzés megelőzését szolgálja, ha:
1. minden reggel éhgyomorra megiszunk egy pohár (kb. 2-2,5 dl) macskamenta teát.
2. Minden reggel és este fogmosás után langyos sós vízzel toroköblögetést végzünk: kb. 1 dl langyos vízben oldjunk fel 1 teáskanál sót és öblögessük át torkunkat úgy, hogy a sós víz azt mindenütt érje. A torkunk rendszeres öblögetése azért fontos, mert a szervezetünkbe bejutott kórokozók első állomása itt található, itt kezdenek el szaporodni, majd tovább terjedni a légútunk többi területére. Tengervizes orrspray segítségével az orrunkat is "tisztíthajtuk" a belélegzett kórokozóktól.
3. Esténként sós forró vízben áztassuk lábunkat, amíg a víz meleg.
4. Naponta legalább egyszer egy-két kávéskanálnyi mézet együnk meg, a torkunkra tapadva csökkenti a kezdődő gyulladás kialakulását, ezenkívül a méz egy természetes antibiotikumként segít elpusztítani a betegségeket okozó baktériumokat. A fogyasztása különösen ajánlott este, mivel nyugtató hatása miatt segít a nyugodt alvásban.
5. A fokhagyma rendszeres fogyasztása szintén ellensége a légúti fertőzéseknek.
Ha már megtörtént a baj.....
akkor legelőször is forduljunk orvoshoz a szövődmények kialakulásának megelőzése érdekében! Fontos lenne, hogy pár napig otthon maradjunk és egész nap feküdjünk, pihenjünk. Az orvosi kezelést kiegészíthetjük a nagyszüleink által is alkalmazott módszerekkel:
1. A torokfájást enyhíthetjük a gyulladáscsökkentő hatású kamillateával, mézzel.
2. A köhögés csillapítását szolgálja a mézes hársfatea.
3. A láz csillapítását segíti a hűtőfürdő: engedjünk testhőmérsékletű vizet a fürdőkádban, majd fokozatosan hűtsük le kb. 22 °C fokig. Maximum 5-10 percig tartson alkalmanként. Szintén csökkenti a lázat, ha langyos vízbe mártott, majd jól kicsavart törölközőt tekerünk testünk köré. Ha átmelegedett a törölköző, akkor újra vizezzük be.
4. Ha nincs lázunk, esténként vegyünk egy jó meleg sós vizes fürdőt, igyunk meg közben egy csésze kamilla teát mézzel, majd a fürdés után rögtön bújjunk az ágyba, próbáljunk mielőbb elaludni és "kiizzadni" a betegséget.
5. A fokozott C vitamin bevitel elengedhetetlen!
A gyógyteákat beszerezhetjük gyógyszertárakban, drogériákban, illetőleg a www.gyorgytea.hu oldalon rendelhetünk (itt nagyon jó minőségű, a "bükki füvesemberként" ismert Szabó Gyuri bácsi által a Bükkben termesztett, illetőleg gyűjtött teákhoz juthatunk).
Ha Ön is ismer influenza, nátha megelőzésére, gyógyítására szolgáló módszereket, kérjük ossza meg velünk és látogatóinkkal:
Üzenet küldése
| |