Felfekvés-Decubitus
(A képekre kattintva megjelenik a terméklap és az ár)
A felfekvés olyan fekély, mely a hosszas ágyban fekvés következtében alakul ki, leginkább azon betegeknél, akik rosszul tápláltak, idősek, illetve rossz vérkeringéssel bírnak. Leginkább azon testrészekben fordul elő, melyeken a csontot csak kevés és vékony, zsírszegény bőr fedi.
A felfekvés kialakulása annál valószínűbb minél több rizikófaktor van jelen együttesen a nyomási behatás mellett, egyidejűleg.
Jellemző az emberre, hogy éjszaka többször helyzetet változtat. Ez nem azt jelenti, hogy nyugtalanul alszunk. Ez egy természetes reflex. Amint meglassul egy nyomásnak kitett területen a vérkeringés, a szervezet máris mozgósítva van. Ez működik is addig míg, képesek vagyunk önmagunktól megmozdulni. De ha bénult végtagjaink vannak, illetve nem vagyunk tudatában a testünknek (eszméletlenség), a felfekvés hamar kialakulhat. Akár pár óra.
A felfekvés amikor elkezdődik, annak jelei is vannak. Ha ágyban fekvő hozzátartozónk van, jó résen lenni.
Első szakasz: Ebben a szakaszban a bőr piros, de ha megnyomjuk a pír eltűnik, majd kis idő múlva visszatér.
A bőr meleg, vékony, a beteg fájdalmasnak érzi.
Második szakasz: A bőrfelszín forró, hámhiányossá válik, és rettentő fájdalommal jár. Kezeletlenül, mély seb keletkezik, mely már érzéketlen és hideggé válik.
Harmadik szakasz: A szövet elhalás fázisa. Megjelenésben van száraz üszkös formája, mikor feketés, a felszíne száraz, ráncos. Ellenben a nedves üszkösödés pirosas színű, nedves és kegyetlen szagú váladékot termel.
Mindent meg kell tennünk hogy ezt a szakaszt elkerülje a betegünk.
Megelőzési módszerek, melyekkel élnünk kell!
Változtassuk a beteg testhelyzetét akár óránként. Éjszaka is. A fekhelye tiszta, és gyűrődésmentes legyen. A nyomásnak kitett helyeknél laticell decubituspárnákat használhatunk, ami a nyomást mérsékli.
Figyelni kell, ha incontinens beteget ápolunk, hogy a lehető legrövidebb ideig legyen kitéve az adott bőrszakasz a felázásnak. Különösen vizeletnek, székletnek. Mely rengeteg kórokozót tartalmazhat.
Ápoljuk a bőrt külsőleg!
Bőrápolás
A bőrápolás formája attól függ melyik szakaszban van a fekély.
Az első szakaszban (a bőr vérkeringésének fokozására törekszünk) a rendszeres mozgatás, a kíméletes tisztítás, szárazra törlés, és finom puha anyaggal való enyhe dörzsölgetés jó hatású.
Felfekvést megelőző gélek, bőrápolók használatával ez meg is valósulhat. De csak akkor, ha kitartóak vagyunk, és rendszeresen megtesszük.
A további szakaszokban az orvos által meghatározott fekélykezelési protokollt kell alkalmazni. A fekély kezelése rendkívül kitartó munkát igényel. Fertőtlenítés, sebtisztítás, sebkenőcsök, steril fedőkötés, ragtapasz mellőzésével. Kenőcsök közvetlenül a seb felületére.
Ezüst nitrát tartalmú kenőcs
Kék kenőcs 30ml
Kék kenőcs 55ml
Ne feledjük, előzőleg a sebtisztítás elmaradhatatatlan akár izotóniás sóoldattal, akár Stericlens spray alkalmazásával. A kenőcsök bármelyike csakis ezek után képzelhető el.Valószinüleg az orvosa ragaszkodni szeret az általa tapasztalt termék használatához. Megbeszélés nélkül ne változtassanak! Rendkívül mély fekélyek kezelése kórházban történik az esetleges szepszis elkerülése miatt.
A nem hámhiányos bőrt nyugodtan bemasszírozhatjuk vérkeringést fokozó gélekkel. A megmozgatás jól esik a betegnek.
Kapcsolódó termékek: 03232,03233,03234,03237,03238,03243,03244,03245,03275,03276,03278,03543,03558