
Amit a Bulldogmentés támogatói ajándékok megvásárlásáról tudni kell:
Nem titkolt módon a mi szívünk már réges-régen az angol bulldogoké. Menthetetlenül és véglegesen beleszerettünk a fajtába, és fontosnak tartjuk, hogy mindent megtegyünk amit csak tudunk,azért hogy ennek a különleges kutyafajtának minden egyes taga boldog-bulldog életet élhessen.
Ez a szándék vezérelt akkor is, amikor lelkes önkéntesek összefogásával elindítottuk az angol és francia bulldogok fajtamentését Bulldogmentés néven. Erre szükség volt, mert sajnálatos módon, nem minden bulldog olyan szerencsés, hogy szerető, gondoskodó családban élhesse az életét. Egyre többször fordul elő, hogy francia vagy angol bulldog kerül olyan helyzetbe, amikor sürgős segítségre van szüksége. Segítségre, életminőségének javítása, egészsége, élete megóvásának érdekében. A Bulldogmentés Csoport tagjai, a bulldogok elkötelezett szerelmesei. Tenyésztők, gazdik és szimpatizánsok, mind-mind bulldogimádó ember. Célul tűztük ki, hogy ahol, és amikor mentésre, segítségre szoruló bulldog van, ott mindent elkövetük, amit csak lehetőségeink megengednek, azért, hogy egyetlen bulldognak se kelljen sanyarú körülmények között élnie.
Az EBlepetés Kutyás Ajándékok Webáruháza, abban szeretne partneri segítséget nyújtani a Bulldogmentésnek, hogy a mentési munkákhoz elengedhetetlenül szükséges pénzt is összegyűjthessük.
Amennyiben te is szeretnéd támogatni az angol és francia bulldogok fajtamentését, akkor azt itt az EBlepetésben támogatói ajándékok vásárlásával is megteheted!
A Bulldogmentésnek se saját pénze nincsen, amiből finanszírozhatná a támogatói ajándékok gyártását, se törvényes lehetősége nincs a forgalmazásra. Ezért az EBlepetés ezt az összeget megelőlegezi, beszerezi a szükséges alapanyagokat, legyártja a Bulldogmentéses támogatói ajándékokat, valamint felületet biztosít a forgalmazáshoz. Mivel az alapanyagok és a gyártás pénzbe kerülnek , ha a teljes összeget nem is, de az itt megvásárolt Bulldogmentéses cuccok árának egy meghatározott részét, a Bulldogmentés kapja meg.
Így nem csak a Bulldogmentés jut anyagi segítséghez, de a támogatói ajándékok megvásárlásával TE is hozzájutsz olyan klassz kutyás cuccokhoz, amiket ha viselsz vagy használsz mindenki tudni fogja, segítő szándékkal elkötelezted magad egy jó ügy mellett!
A Bulldogmentéses cuccok menüpontban található támogatói ajándékok termékleírásaiban mindig megtalálod, hogy az adott árból, mekkora összeg fog a Bulldogmentéshez kerülni. A befolyt összegekről és azok felhasználásáról havonta kimutatást fogunk vezetni, amit bármikor megtekinthettek ezen az oldalon.
Bulldogmentés támogatók:
2008. Január
-Hasznosi Ágnes: 1000 Ft
-Lukács Mária 800 Ft
-Herman Tünde 1300 Ft
2008. Február
-Hasznosi Ágnes 1000 Ft
2008. Május
-Bauer Zoltánné 1000 Ft
2008. Június
-Bredák Barbara 750 Ft
-Czeller Andrea 500 Ft
2008. Augusztus
-Kis-Varga Ádám 500 Ft
Bordeaux-i dog rescue támogatók
2008. Február
-Kaszper Ágnes 2800 Ft
-Kovács Mihály 500 Ft
-Pintér Csaba 1800 Ft
2008.március
-Szalai László 500 Ft
-Szabó Róbert 1000 Ft
2008. Április
-Boros Anikó Lívia 250 Ft
-Gernert Krisztián 900 Ft
-Leányfalvi Gábor 500 Ft
2008. Május
-Fiedel Rita 1000 Ft
-Käzmann Gabriella 500 Ft
2008. Június
-Kovács Krisztina 500 Ft
-Barcsi Tímea 900 Ft
2008. Július
-Barcsi Tímea 500 Ft
2008. Augusztus
-Simon Róbert 500 Ft
2008. Szeptember
-Szabó Róbert 1150 Ft
2008. Október
-Kláb Ildikó 900 Ft
Spánielmentés:
2008. Augusztus
-Vörös Tiborné 400 Ft
2008. Október
-Herczeg Melinda 400 Ft
-Puskás Éva 400 Ft