|
2006 év eleje óta,
rászoruló családok számára,
szakorvosi javaslatra,
légzésfigyelő, bébiőr berendezést
biztosítunk díjtalanul.
Angelcare típusú kétfunkciós
készülékünk figyeli az alvó baba légzését,
és ha kihagyást észlel,
azonnal jelez a szülők számára egy mobil egységen,
amit a szülő a lakáson belül,
esetleg a kertbe is magával vihet.
Az ország egész területéről várjuk
azoknak a szülőknek a jelentkezését,
akiknek a gyermekorvos ajánlotta
a légzésfigyelő használatát,
de a kórház nem tudja biztosítani számukra. |
 |
|
Ön rendelkezik adója 1%-val?
|
 | |
|
"JóSzív"–vel köszöntjük webáruházunkban!
|
|
|
| Ezúton szeretnénk köszönetet mondani webáruházunk látogatóinak,
és kérem amennyiben lehetőségük engedi,
vásárlásukkal támogassák alapítványunk munkáját,
hogy minél több beteg kisgyermek gyógyulási esélyeit növelhessük meg,
illetve ha csak lehet megelőzhessük a betegség kialakulását.
E-mail címünk: kuratorium@invitel.hu
Weboldalunk: www.szcsa.hu

1996-óta működő alapítványunk
továbbra is számít az adózó állampolgárok
1%-os segítségére!
Önnek ez semmibe sem kerül,
de valakinek, az életet jelentheti!
Adószámunk: 18229367-2-43
Tisztelettel: a
Szívbeteg Csecsemőkért Közhasznú Alapítvány
JóSzív csapata!
| |
|
Akciós termékeinkből
|
|
|
| |  | | 4.800 Ft AKCIÓ! 3.600 Ft |  | |  | | 4.800 Ft AKCIÓ! 3.600 Ft |  | |  | | 4.800 Ft AKCIÓ! 3.600 Ft |  | |
| |
|
Újdonságainkból
|
|
|
| |  | | 1.200 Ft |  | |  |
|
1%-os felajánlás |
| Az 1%-os felajánlás nem egy termék,
inkább olyan mint a mosoly,
semmibe sem kerül, de sokat ad :-)
Amennyiben Ön sz... | | 0 Ft |  | |  | | 1.600 Ft AKCIÓ! 800 Ft |  | |
| |
|
Hírek
|
|
|
| 3 D képvetítő automata - 2010.11.16. 08:15

Köszönetünket fejezzük ki:
Budapest III. kerület Óbuda Önkormányzatának és a Szent Margit Rendelő Intézetnek
valamint a
Pólus Centernek,
hogy kihelyezhettük 3D-s automatánkat! Segítségük nagyban hozzá járult a szívbeteg gyermekek gyógyulási esélyeinek növeléséhez!
Új színházi estek! - 2010.03.19. 09:45
A megújult Déryné a Mezei Mária Szeretetszínházban és a Magyarok házában!
Március 28-án a Mezei Mária Szeretetszínházban (1063 Budapest, Lovag u. 3.)
19-kor Kilin Ildikó nagyváradi színművésznő előadásában:
Kocsis István: Déryné című monodráma lesz megtekinthető.
Rendező: Szabó József, zenei kiséret: Hegedűs Valér
Március 30-án a Magyarok Házában (1052 Budapest, Semmelweis u. 1-3.) 19-kor ismét bemutatásra kerül a Déryné.
Április 7-én a Mezei Mária Szeretetszínházban (1063 Budapest, Lovag u. 3.)
19-kor Balkay László zenei kiséretével
Balkay Géza (Nemzet színésze) emlékműsor lesz megtekinthető.
Háziasszony: Kilin Ildikó nagyváradi színművésznő
Az előadást megelőzően egy rövid koszorúzási ünnepség lesz a Lovag utca 3 előtt annak az emlékére, hogy József Attila ebben a házban élt hat éven keresztül.

Minden irodalom kedvelő embert szeretettel várunk mindhárom alkalomra és garantáljuk, hogy egy felejthetetlen csodás élménnyel gazdagabban mennek haza!

Kilin Ildikó és Balkay László
Szív a tenyérben - 2010.01.26. 07:57
Kilin Ildikó nagyváradi színművésznő és Balkay László zeneszerző sok szeretettel várja az adományozókat előadásaikra. Azok akik ajándékoznak a Szívbeteg csecsemők gyógyítására, köszönetképpen egy szép ajándék előadást kapnak a két művésztől.
Természetesen házhoz is megyünk előadni és köszönetet mondani.
Egyik szép előadásunk címe: a Csodakék álom nyári szerenád a szeretetről.
Sok szép vers és sanzon hangzik el a 45 perces játékban.
2010.01.20. 09:10
Felhívásunk utóélete mostanáig.
Az elkészült 11 riportból 11-en előre anonimitást kértek.
Nincs ebben semmi rossz, nem biztos, hogy mindig hasznos a hírverés.
Innentől nem tudom, hogyan értékeljem - csak a rend kedvéért - a folytatást.
Különös? Érthető? Megdöbbentő? Siralmas? Reménytelen vállalkozás?
Valami konklúzió kell, mert akadnak új jelentkezők.
Esetükben már az előzetes egyeztetésnél hasznosítom az eddigi tapasztalatokat.
A 11 riportalany nagyobb része pénzt kért volna, ha hozzájárul a történet megjelenéséhez. Bizonyos hányad igazságosztónak remélt, aki jól leszedi a keresztvizet az orvosokról.
Voltak, akik csoportos kártérítési per megszervezését várták Alapítványunktól.
Úgy gondolom, a felhívásból egyértelműen kiderül a cél. Nem kívánom az egészségügy anomáliáit elkendőzni, csak éppen néhány pozíciójára esetleg alkalmatlan és méltatlan ember „főhullása” nem teszi jobbá a helyzetet. Lehet, hogy az együttműködően hozzáálló érintettek nem egy rendszeresen megjelenő kiadványban látják a segítséget. Nyitottak vagyunk más tevékenységre is, ami kivitelezhető és enyhít a gondokon. A beérkező segítségkérő levelek azt mutatják, hogy az egészségügyi és a szociális ellátás között van egy szegmens, ami kívül esik mindkét intézmény hatáskörén. Ennek gyakran a fő oka az esetek egyedisége, ahol rugalmasan és hatékonyan működhetnek a civil szervezetek. Ha a szülők azt mondják: semmire nincs szüksége a szívhibás gyermekeknek és családjaiknak,
amit egy civil szervezet nyújthatna, akkor ez ügyben nem teszünk semmit.
Alapfilozófiánk: többet adunk, ha egy célcsoport számára nyújtunk hasznos tájékoztatást a számukra lehetséges segítségről, megismertetjük sokakkal a gondokat, mintha egy gyermek egészségügyi ellátására gyűjtenénk.
Még várjuk azon érintettek jelentkezését, akik úgy érzik: erő van az összefogásban,
s részesei kívánnak lenni ennek az erőnek.
Koala magazinok 1997 óta - 2009.09.22. 21:46
A koala képességfejlesztő gyermekmagazinok 1997 óta rengeteg örömet szereztek már az óvodás és a kisiskolás korú gyermekek számára. Segítségével bebarangolhatják a világot. Meséket, verseket olvashatnak, izgalmas interjúkat találnak benne érdekes emberekről, valamint origami, barkácsoldal, internetjátékleírás, és főzőcske teszi még izgalmasabbá olvasását.
Bővebb információ a:
www.elender.hu/koala weboldalon található
Segítse a Szívbeteg Csecsemőkért Közhasznú Alapítvány
munkáját vásárlásával!
Fizessen elő a Koala gyermekmagazinra, gyermeke számára.
Négy negyedéven keresztül postán küldjük Önnek
a magazinokat 4800 Ft helyett 4500 Ft-ért!
Kérésére bármelyik óvodának, iskolának, vagy
gyermekkórháznak eljuttatjuk!
Sikeres pályázat! - 2009.08.25. 08:11
Alapítványunk a Nemzeti Civil Alapprogram megalakulása,
2004-óta ad be pályázatokat, hogy így is tudjuk növelni
munkánk eredményességét.
Működési költségre az alábbi támogatásokat nyertük:
2004: 6.500.000 Ft
2005: 3.000.000 Ft
2006: 3.200.000 Ft
2007: 2.300.000 Ft
2008: 3.100.000 Ft
2009: 3.600.000 Ft
Köszönjük a Nemzeti Civil Alapprogramnak a lehetőséget!
Alapítványunk eddig minden pályázaton nyert
támogatással határidőre el tudott számolni.
Tisztelettel:
A Szívbeteg Csecsemőkért Alapítvány JóSzív csapata
V. Wekerlei Székelykapu-Napok - 2009.04.29. 11:44
Kedves Érdeklődő!
Szeretettel invitáljuk Önt és kedves családját az "V. Wekerlei Székelykapu-Napok" elnevezésű rendezvényre 2009. május 17-én vasárnap. A helyszín a gyönyörű Wekerle telep központja Kispesten, a Kós Károly tér.
A program egésznapos.
DÉLELŐTT
10 óra A 7. Wekerlei Székelykapu-Futás országos verseny rajtja (4,2 km)
11 óra Az ovis-futás rajtja (420 m)
Tűzoltó- és mentőautó-látogatás, vérnyomás-mérés, asztma-, allergia, és szájhigiénés tanácsadás
DÉLBEN
11.20 Karate-bemutató (Tameshiware SE)
A NoÁr Dance Táncstúdió bemutatója
12 óra Eredményhirdetés
A Kós Károly téri színpadon
DÉLBEN:
11:00 Tiéd a színpad. Kispesti óvodák és iskolák művészeti csoportjainak bemutatói.
DÉLUTÁN
15-20.30
A Kispesti Zeneiskola Fúvós együttese, A Családi Futás eredményhirdetése, Gágogó Együttes, Sziporka Néptáncegyüttes, a Wekerlei Gyermekház Táncegyüttese, VonZArt Táncegyüttes, Musztáng Sportegyesület akrobatikus rock and roll, Sprotni Zenekar, zsonglőrök, Wekerlei Mozgásműhely Hastánc csoportja, Pászto-Rock Társulat, Tatros Együttes és a Tébláb Tánccsoport, táncház
A dombnál és a Wekerlei Életfa terén
ESTE
20.45-
Tűzgyújtás, Lángoló Leguanok Tűzzsonglőr-show, pásztortüzek a dombon, kocsmazene a Calvadossal
* Egész napos program a Kós Károly téren *
Wekerlei Életfa Tere – Óvodák, iskolák, kézműves foglalkozások; Wekerlei Alkotótér;
A „Wekerle titkai” – helytörténeti kocsikázás; Zöld hajtás: klímabarát Wekerle program, komposztálási bemutató, nyílászáró szigetelési bemutató; egészség-sarok: szűrővizsgálatok, ismeretterjesztő előadások, táplálkozási tanácsok, alternatív gyógymódok;
Gesztenyéskert – gyermekprogramok; piacz utcza; korcsma
Barátok, szomszédok, ismerősök, ismeretlenek.
Wekerlei hangulat.
Alapítványunk a Székelykapu alatt az egészségsétorban a következő programokkal várja Önt:
Az Egészségesebb Óvodák Nemzeti Hálozata Óvónői a "Szívkincsesláda" program segítségével játszanak az óvodás gyermekekkel, akik szétszedhetnek egy igazi szív makettet, megismerkedhetnek a szív felépítésével, megtanulhatják játékos formában, hogy mi tesz jót a szívünknek és mivel ártunk neki.
A Celerus Bt. az elsősegélynyújtásról tart majd bemutatókat a sebtapasztól az újraélesztésig.
Alapítványunknál az éhes és fáradt gyermekek banánhalyót készíthetnek és utána el is fogyaszthatják ezt a laktató, egészséges ételt. A felnőtteknek honfoglaláskori ételkóstolót tartunk. Testtömegindexet mérünk és a hódmezővásárhelyi Go-Yo Kft. jóvoltából lesz nálunk egy különleges 3 dimenziós képnézegető berendezés, melyben csodálatos térhatású képeket nézegethetnek gyermekek és felnőttek egyaránt. Könyvvásárt is tartunk, ahol a bolti ár töredékéért vásárolhatnak ismeretterjesztő és szakácskönyveket.
Remélem sikerült felkeltenem érdeklődését.
Jöjjön el, és töltsön egy igazán vidám napot családjával, barátaival a Wekerletelep szívében, és közben gondoljon kicsit a saját szívére és keresse meg alapítványunk egészségsátrát ahol rengeteg ingyenes felvilágosító információval várjuk Önt a témával kapcsolatban.
Tisztelettel:
Szívbeteg Csecsemőkért Alapítvány JóSzívcsapata
FELHÍVÁS - 2009.02.27. 09:31
Felhívás!
Az elmúlt években egyre több segítségkérő levél érkezik szívrendellenességgel küszködő gyermekeket nevelő családoktól. Sajnos, cél szerinti tevékenységünk keretei között egyéneket közvetlenül nem tudunk támogatni. Az is látható azonban, hogy széleskörű információra van igény. A nehéz helyzetben lévő családok nagy részének nincs internet-hozzáférése, az életvitelhez szükséges információk beszerzése egyéb módokon /telefon, levél, személyes utánjárás/ költséges és hosszadalmas. Ezért kuratóriumunk úgy döntött, egy – célcsoportunk számára ingyenes – kiadvánnyal nyújt támogatást. A kiadvány tartalmazza a szociális ellátási lehetőségeket, naprakészen követve az esetleges változásokat, az orvosi ellátás lehetséges módjait, helyeit, a legújabb kutatások eredményeit, a napi életet megkönnyítő eszközök kölcsönzésének lehetőségeit, praktikus tanácsokat az életvitelhez. Szeretnénk a valós igényekhez alkalmazkodni, ezért a kiadványt eljuttatjuk az ambuláns rendelőkbe, kórházakba és az önkormányzatok egészségügyi osztályára. Minden érintett számára hasznos lenne, ha egymással is tudnának kapcsolatot teremteni ezen a fórumon keresztül, sok tartalék rejlik a tapasztalatokban is.
A terv megvalósításához kérjük azon szülők jelentkezését, akik elmondanák történetüket, s hozzájárulnának annak könyvben való megjelenéséhez. Igény szerint névvel vagy anélkül, a lényeg a figyelem felkeltése, szélesebb körű társadalmi támogatottság megnyerése. A szülőt/szülőket felkeresnénk vagy tetszés szerinti helyszínen készítené el kurátorunk a riportot, amit nyomdába kerülés előtt természetesen egyeztetnénk. Minél többen ismerik meg ezeket az élethelyzeteket, annál nagyobb az esély a családok számára történő egyéb támogatásra is, amit a segíteni akarók közvetlenül a családoknak juttathatnának.
Jelentkezni lehet e-mailben:
kuratorium@invitel.hu ,
levélben:
Szívbeteg Csecsemőkért Alapítvány
1109 Budapest, Üllői út 155.
Önöknek hála, segítettünk! - 2009.02.11. 21:47
Alapítványunk 2008 decemberében a Semmelweis Egyetem I-es számú Gyermekklinika intenzív osztálya részére egy B.Braun infúziós pumpát adott át támogatás képpen. A pumpát 400.000 forintért vásároltuk.
Szintén 2008 decemberében a Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórház intenzív osztálya részére egy DASH 3000 monitort adtunk át támogatás képpen. A monitort 1.270.000 forintért vásároltuk.
2009 januárjában a Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórház műtőjébe egy Telecam SL Camera CCU, Camerafej, Neovo színes LCD monitor, Hopkins II Optika 30° orvosi műszert adtunk át támogatás képpen. A műszert 3.000.000 forintért vásároltuk.
Támogatóink segítsége nélkül mindez nem valósulhatott volna meg!
Köszönjük Önöknek!
És a fenti támogatások elérésében játszott kiemelkedő segítségéért külön köszönet az:
ABLON Alapítvány minden munkatársának!
Tisztelettel:
Szívbeteg Csecsemőkért Alapítvány
JóSzív csapata
Új előadás a szívbeteg csecsemők érdekében! - 2008.11.16. 20:34
"Szív a tenyérben" irodalmi jótékonysági estet
szervezünk 2008 december 12-én 19 órai kezdettel
a Mezei Mária Szeretszínházban (1063 Budapest
Lovag u.3.) Kilin Ildikó nagyváradi színművésznő,
valamint Balkay László zeneszerző, színművész
a Csodakék álom című darabban
ismert költők megzenésített szerelmes verseit adják elő.
Az előadásra 6000 forintért lehet jegyet váltani,
mely támogatás munkánkat segíti.
Szeretettel és tisztelettel várjuk
az irodalmat szerető támogatóinkat!
Helyet foglalni a 280-7699 telefonon,
vagy a kuratorium@invitel.hu e-mailcímen lehet.
| |
Köszönjük bizalmát és reméljük sikerült
felkeltenünk kiváncsiságát.
Jó egészséget kíván:
a Szívbeteg Csecsemőkért Közhasznú Alapítvány
JóSzív csapata |
|
Járt már úgy Ön is bizonyára, hogy
egy azon napon több alapítvány is
megkereste, azzal a céllal,
hogy támogassa munkájukat.
Weboldalunkkal azoknak a
jó szándékú embereknek
szeretnénk segítséget nyújtani
akik szívük szerint támogatnának
egy nemes célért küzdő alapítványt,
de nem tudják, hol keressék,
és hogyan kezdjenek hozzá.
Alapítványunk 1996-ban jött létre
azzal a céllal, hogy a szívbetegségben
szenvedő gyermekek gyógyulási esélyeit
növelje, orvosi műszerek, berendezések
vásárlásával, betegségmegelőző programok
szervezésével, légzésfigyelő
berendezések díjtalan biztosításával.
A sokrétű támogatási lehetőség
bemutatásán kívűl, szeretnénk
rendszeresen tájékoztatni
weboldalunk látogatóit – támogatóinkat –,
eredményeinkről, céljainkról és
a támogatással, alapítványi igazolással
kapcsolatos szabályokról.
Valamint ezúton is
szeretnénk hasznossá
tenni magunkat:
szakorvosok jótanácsait
közöljük havi rendszerességgel,
mert egyszerűbb megelőzni
a betegséget, mint
kezelni! |
 |
|
|
A Mezei Mária Szeretetszínházban (1066 Budapest, Lovag u. 3.) Kilin Ildikó nagyváradi színművésznő és Balkay László zeneszerző, színművész segítségével életre hívtuk a „Szív a tenyérben” zenés, rajzos irodalmi esték a szívbeteg csecsemőkért című előadás sorozatunkat, mely minden hónap első péntekén, este 19órakkor kezdődik. Gyulai Attila fiatal és igen tehetséges festőművész segítségével megszületett a „Mosoly a papíron” ceruzával és ecsettel a szívbeteg csecsemőkért programunk. A támogatásokból és a pályázatokon nyert összegekből igyekszünk megvalósítani azt a célunkat, hogy halmozottan beteg (pl: down-kór) gyermekek, illetve a velük élő, velük foglalkozó felnőttek számára művészetterápiás gyógymódot nyújtsunk. Ezért a művészekkel közösen létre hoztuk a „Szívtisztás” ahol mindenki érti a másikat elnevezésű programunkat. |
 |

0.7672 mp
|
|