| Álljon meg két percre, hogy a szív ne álljon meg!
Egy perc elolvasni, egy másodperc dönteni, de egy életre megmarad az érzés:
Segítettem!!!
Hazánkban évente több száz szívbeteg kisgyerek születik, akiknek a gyógyulásához adottak a feltételek, hiszen a magyar orvosok szakmai felkészültsége kiváló. Ám sokhelyütt az elavult orvosi műszereket nem tudják pótolni, kicserélni, ezáltal sokkal hosszadalmasabbá válik a kis betegek kezelése, gyógyítása. A Szívbeteg Csecsemőkért Közhasznú Alapítvány immár tizenegy éve támogatói segítségével igyekszik megoldani ezt a problémát. A nagylelkű adományozóknak köszönhetően idáig, több mint 38 millió forint értékben vásároltunk gyermekkórházak részére orvosi műszereket, berendezéseket.
2006 év eleje óta, rászoruló családok számára, szakorvosi javaslatra, légzésfigyelő, bébiőr berendezést biztosítunk díjtalanul. Angelcare típusú kétfunkciós készülékünk figyeli az alvó baba légzését, és ha kihagyást észlel, azonnal jelez a szülők számára egy mobil egységen, amit a szülő a lakáson belül, esetleg a kertbe is magával vihet. Az ország egész területéről várjuk azoknak a szülőknek a jelentkezését, akiknek a gyermekorvos ajánlotta a légzésfigyelő használatát, de a kórház nem tudja biztosítani számukra.
A Mezei Mária Szeretetszínházban (1066 Budapest, Lovag u. 3.) Kilin Ildikó nagyváradi színművésznő és Balkay László zeneszerző, színművész segítségével életre hívtuk a „Szív a tenyérben” zenés, rajzos irodalmi esték a szívbeteg csecsemőkért című előadás sorozatunkat, mely minden hónap első péntekén, este 19órakkor kezdődik. Gyulai Attila fiatal és igen tehetséges festőművész segítségével megszületett a „Mosoly a papíron” ceruzával és ecsettel a szívbeteg csecsemőkért programunk. A támogatásokból és a pályázatokon nyert összegekből igyekszünk megvalósítani azt a célunkat, hogy halmozottan beteg (pl: down-kór) gyermekek, illetve a velük élő, velük foglalkozó felnőttek számára művészetterápiás gyógymódot nyújtsunk. Ezért a művészekkel közösen létre hoztuk a „Szívtisztás” ahol mindenki érti a másikat elnevezésű programunkat.
Alapítványunk nem csak pénzadományokat gyűjt, hanem már több mint tíz éve kiadja a Koala képességfejlesztő gyermekmagazint, melynek bevétele nagyban hozzájárul céljaink minőségi megvalósításához. Vásároljon hát Koala képességfejlesztő gyermekmagazint, így ön támogat, gyermeke meg szórakozva, játszva tanul.
Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani támogatóinknak, és kérem, amennyiben lehetőségük engedi, támogassák alapítványunk munkáját, hogy minél több beteg kisgyermek gyógyulási esélyeit növelhessük meg, illetve ha csak lehet, megelőzhessük a betegség kialakulását.
E-mail címünk: kuratorium@invitel.hu koala.magazin@invitel.hu
Internet oldalunk: www.szcsa.hu www.elender.hu/koala
Jó egészséget kíván, a Szívbeteg Csecsemőkért Közhasznú Alapítvány!
Tisztelettel:
A Szívbeteg Csecsemőkért Alapítvány munkatársai
| |