|
2006 év eleje óta,
rászoruló családok számára,
szakorvosi javaslatra,
légzésfigyelő, bébiőr berendezést
biztosítunk díjtalanul.
Angelcare típusú kétfunkciós
készülékünk figyeli az alvó baba légzését,
és ha kihagyást észlel,
azonnal jelez a szülők számára egy mobil egységen,
amit a szülő a lakáson belül,
esetleg a kertbe is magával vihet.
Az ország egész területéről várjuk
azoknak a szülőknek a jelentkezését,
akiknek a gyermekorvos ajánlotta
a légzésfigyelő használatát,
de a kórház nem tudja biztosítani számukra. |
 |
|
Ön rendelkezik adója 1%-val?
|
 | |
|
3D képvetítő automata
|
|
|
|
Tisztelt Támogatónk!
Nagy Károly vagyok a Szívbeteg Csecsemőkért Közhasznú Alapítvány kuratóriumának elnöke. Alapítványunk szívbetegségben szenvedő gyermekek gyógyulási esélyeinek megnövelésével foglalkozik.
Sokat gondolkodtunk, hogy a céljaink megvalósításához szükséges anyagi hátteret, hogyan biztosítsuk úgy, hogy ebben a gazdasági nehézségekkel küzdő világban minél kevesebb terhet jelentsen ez a támogató cégek és magánszemélyek számára.
Alapítványunk a hódmezővásárhelyi GO-YO 2001 Kft. segítségével 3 dimenziós képnéző automatákat, tud kihelyezni az Ön cégének vásárlói, ügyfelei által látogatott pontjára. Az automata 3 Dimenziós képeket mutat be a világ különböző tájairól, csodáikról, eseményeiről, állatairól stb. A 3 Dimenziós kép különleges és valósághű, csodálatos élményben részesíti azt, aki azt megtekinti. 10 darab képet mutat maximum 150 másodpercen keresztül. Természetesen lehetőség van egy különleges, speciális fényképezőgép segítségével, hogy cégének életéről, termékeiről, szolgáltatásairól is készüljenek 3 Dimenziós felvételek.
A gép kihelyezése semmilyen anyagi áldozattal nem jár az Önök számára. Ha egy nap 100-an megtekintik, az körülbelül 50 forintnyi áramfogyasztást jelent. Ugyanakkor, képblokkonként 10.000 forint támogatást jelent alapítványunk számára!
A bedobott 100 forintosokból légzésfigyelő berendezéseket vásárolunk, melyeket díjtalanul adunk ki rászoruló családok számára, valamint orvosi műszereket biztosítunk gyermekkórházak számára, illetve gyermek kardiológiai szakkönyvek vásárlásával segítjük az orvostanhallgatók és az orvos továbbképzésben résztvevők munkáját.
Remélem sikerült felkeltenem érdeklődését! Részleteket személyes kapcsolat felvétel során egyeztetnénk.
Alapítványunkról, céljainkról, eddig elért eredményeinkről, valamint a szívbetegségről, tüneteiről és ezekkel kapcsolatos jó tanácsokról bővebben is olvashat weboldalainkon:
www.szcsa.hu www.szcsa.zug.hu http://josziv.bolthely.hu
Telefonos elérhetőségeink: 280-7699; 3480631; Tel/Fax.: 357-3596
Köszönöm türelmét, jó egészséget és jó munkát kívánok!
Budapest, 2010. november 10. Tisztelettel:
Nagy Károly sk
kuratóriumi elnök

| |
|
|
Járt már úgy Ön is bizonyára, hogy
egy azon napon több alapítvány is
megkereste, azzal a céllal,
hogy támogassa munkájukat.
Weboldalunkkal azoknak a
jó szándékú embereknek
szeretnénk segítséget nyújtani
akik szívük szerint támogatnának
egy nemes célért küzdő alapítványt,
de nem tudják, hol keressék,
és hogyan kezdjenek hozzá.
Alapítványunk 1996-ban jött létre
azzal a céllal, hogy a szívbetegségben
szenvedő gyermekek gyógyulási esélyeit
növelje, orvosi műszerek, berendezések
vásárlásával, betegségmegelőző programok
szervezésével, légzésfigyelő
berendezések díjtalan biztosításával.
A sokrétű támogatási lehetőség
bemutatásán kívűl, szeretnénk
rendszeresen tájékoztatni
weboldalunk látogatóit – támogatóinkat –,
eredményeinkről, céljainkról és
a támogatással, alapítványi igazolással
kapcsolatos szabályokról.
Valamint ezúton is
szeretnénk hasznossá
tenni magunkat:
szakorvosok jótanácsait
közöljük havi rendszerességgel,
mert egyszerűbb megelőzni
a betegséget, mint
kezelni! |
 |
|
|
A Mezei Mária Szeretetszínházban (1066 Budapest, Lovag u. 3.) Kilin Ildikó nagyváradi színművésznő és Balkay László zeneszerző, színművész segítségével életre hívtuk a „Szív a tenyérben” zenés, rajzos irodalmi esték a szívbeteg csecsemőkért című előadás sorozatunkat, mely minden hónap első péntekén, este 19órakkor kezdődik. Gyulai Attila fiatal és igen tehetséges festőművész segítségével megszületett a „Mosoly a papíron” ceruzával és ecsettel a szívbeteg csecsemőkért programunk. A támogatásokból és a pályázatokon nyert összegekből igyekszünk megvalósítani azt a célunkat, hogy halmozottan beteg (pl: down-kór) gyermekek, illetve a velük élő, velük foglalkozó felnőttek számára művészetterápiás gyógymódot nyújtsunk. Ezért a művészekkel közösen létre hoztuk a „Szívtisztás” ahol mindenki érti a másikat elnevezésű programunkat. |
 |

1.1469 mp
|
|